11.fejezet: A párbaj

- Szervusztok, turbékoló galambok. Rose. Ügyes volt az a kis fémes trükköd az előbb, de nem volt elég jó, hogy sokáig fogva tartson- mondta és nevetett.
- Deborah- mondta szinte köpve a nevet Castiel. Teste megfeszült, szinte ráugrott a lányra.
- Hagyd! Kérlek!- mondtam Castielnek.
- Rendben. Most utoljára.
- Köszönöm- mondtam, majd Deborah-ra néztem, aki megszólalt.
- Holnap reggel hatkor a strandon. Castielt is hozhatod, de úgy sem fog látni semmit.
- Legyen- ezzel otthagyott minket. Castiel csókkal búcsúzott, majd mielőtt elment, megígért, hogy reggel elém jön. Megetettem Liát, majd mivel már nem voltam éhes, megmosakodtam és lefeküdtem aludni. A holnap pillanatokon belül megérkezett. 5-kor keltem, felöltöztem, ettem, majd újult erővel Castiellel az oldalamon indultam a tengerpartra. Mire odaértünk Deborah már várt bennünket.
- Végre itt vagytok. Rose, kérlek, gyere ide. Amíg nem érünk át és nem fegyverkezünk fel mindketten, addig nem bántjuk egymást.
Odamentem és elfogadtam a felém nyújtott kezét. egy furcsa pár másodpercig tartó lebegésszerű érzés következett és egy teljesen üres mezőre (csatatérre) érkeztünk. Gyorsan felfegyverkeztünk és felöltöttünk egy minimális könnyített páncélzatot. Én először dobótőrrel, majd karddal harcoltam. Egyszer földre kerültem, de egy föld pajzsban újra összeszedtem magam. A végén földre került, de nem sikerült megölnöm. Egyszer eltűnt a szemem elől így elővettem a dobótőrt, ami eltalálta. Utána futottam, majd gyorsan leszúrtam. Ezek után eltűnt a harcmezővel együtt. Sok sebem volt, véreztem és éhes is voltam. Nem vagyok halhatatlan, mert félvér vagyok. Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, majd hagytam, hogy körülöleljen a sötétség.

10. fejezet: Elrabolva

Most nem a szobámban ébredtem. Egy olyan sötét helyre hoztak, amiben még én sem láttam semmit. Az árnyaurát is éreztem, mert még ennél a sötétnél is sötétebb volt. Fel akartam állni, de a karom a padlóhoz volt láncolva. Megpróbáltam kitépni, de mind a padló, mind a bilincs vámpírálló. Hirtelen felkapcsolódott a villany, majd Deborah közeledett felénk. Odadobott egy kis vért, hogy ne haljak éhen.
- Nem foglak megölni, csak abban az esetben, ha a tervem nem válik be- mondta.
- Milyen terv?
- Ismered a történetem. A terv az, hogy itt tartalak, amíg vissza nem szerzem Castielt.
- De, hiszen te elhagytad, csúnyán átvágtad és miattad veszett össze Nathaniellel.
- De ha itt tartalak és kitörlöm a rólad szóló és a csúnyább emlékeket, akkor sikerülhet.
- Lélekidomár vagy?- kérdeztem egy kis félelemmel a hangomban. A lélekidomár az egyik legerősebb démonfa az alvilágban. Két legerősebb képesség az emléktörlő és véridomítás (amit vízidomárok is birtokolhatnak egyébként).
- Igen. Emléktörlő és véridomár is vagyok- mondta büszkén.
- Nem semmi. Jó családba születhettél. Mindenki cukkolt, vagy félt tőlem, de a magam hasznára kezdtem el gyakorolni, így rengeteg barátot szerezetem.
- Sok követőd van, de, csak azért mert tudják, hogy szinte bármit megtehetsz velük. Igazi barátaid sosem voltak és nem is lesznek.
- Miért neked olyan sok van? Senki sem keresett téged, simán végigbulizták az éjszakát és csak búcsúzáskor vették észre, hogy nem vagy ott!
- Hazudsz! Én is látom, amit te látsz, de én másképp. Igen, buliztak, addig amíg Castiel és Rosa el nem kezdett keresni. Mindenki felbolydult és már a keresőakciót kezdték el szervezni, viszont a látszatot is fenntartották. Átvágtak téged Deborah- haragos és mégis fölényes arccal néztem fel a dühöngő lányra.
- Nem tudhatod! Nem láthatod! Nem lehetsz te a félvér! A vámpír és az angyal gyermeke, aki az avatár erejét is birtokolja! Lehetetlen!
- Hat éves korom előttről nincsenek emlékeim, a szüleim meghaltak, eddig árvaházban éltem és miután lesznek barátaim, te rontod el az életem!- fakadtam ki.
- Nem tudtam, de nem sajnálom. Most elmegyünk!- ezzel leoldott és megpróbált leütni, de én gyorsabb voltam és köré vontam miden fémet, amit találtam, és levontam magamról a bilincset és kisétáltam. A város egyik eldugott részében találtam magam, de tudtam hol vagyok. Megnéztem mit csinálnak a többiek és úgy tűnik még 10-15 percig Castielnél szervezkednek. Nekem annyi pont elég. Odarohantam, majd a kertben egy kicsit rendbe szedtem magam és végül bekopogtam. Castiel nyitott ajtót.
- Rose, tényleg te vagy az?
- Igen.
Amint ezt kimondtam megölelt és megpörgetett a levegőben, majd bekísért. Mindenki egyszerre szaladt oda hozzám és megöleltek. Miközben Castiel hazakísért elmeséltem neki, hogy mi történt. Amikor hazaértünk, a kanapémon ülve Deborah várt ránk.

9. fejezet: A múlt árnyai

Nagyon nagyon nagyon bocsi az eltűnésemért, de most nyáron behozom a lemaradást!

*Castiel’s pow*

- Szóval, az egész még egy évvel ezelőtt kezdődött…
Visszaemlékezés:
,, Évnyitó volt. Annyira utáltam ezt a napot, de ezt még én sem lóghattam el. Az iskolában újra végigültünk egy dögunalmas ünnepséget, majd az osztályban bemutatták az új osztálytársunkat, Deborah Star-t. Nagyon szép, ám kissé kirívó öltözetű volt (akár most). Lélekidomár volt, így egy-két héten belül az ujjai köré csavart. Járni kezdtünk. Abban az időszakban még ingerlékenyebb és bunkóbb voltam. Lassan felfedezték a bandánkat, de Deborah azt hazudta a menedzsernek, hogy mi nem akarjuk itt hagyni az otthonunkat, úgyhogy nem tartunk vele Los Angelesbe karriert építeni. Másnap mielőtt eltűnt lesmárolta Nathanielt, hogy idegesítsen, mire én megvertem Nathanielt és két hét felfüggesztést kaptam. Mikor visszaértem a suliba, a szekrényemben egy üzenetet találtam a szekrényemben. Idézem: ,, Ég veled Castiel! Jó nagy balek voltál. Pusszancs és szakít veled: Deborah Star”
Ezek után lett Wing and skull-os pólóm, bőrdzsekim és vörös hajam…”
- Otthagyott összetörve és tönkretett egy barátságot.

* Rose’s pow*
Eléggé megrökönyödtem ezek hallatán, majd mikor sikerült megszólalnom:
- Talán ki kéne békülnöd Nathaniellel és akkor újra teljes lenne a banda.
- Igazad van. Megyek és beszélek vele- mondta és már itt sem volt.
Abban a pillanatban, ahogy itt hagyott, egy sötét alakot láttam meg a szemem sarkából, de mire megfordultam minden elsötétült…

8. Fejezet: Castiel titkos útja

Miután mindennel elkészültem, kikészítettem Castielnek egy kis reggelit, vizet és fájdalomcsillapítót, majd átmentem a nappaliba begyakorolni az új dal szövegét és dallamát. Ebben csak az zavart meg, hogy Castiel felkelt. Gyorsan átrohantam a szobámba, ahol azt láttam, hogy Castiel ül az ágy mellett, fejét az éjjeliszekrénynek támasztva, ölében a kómás Liával.
-Jó reggelt!
-Mennyi az idő?- nyöszörögte.
-Majdnem dél.
-Akkor hozol nekem egy kávét?
-Készülődnöm kell.
-Miért?
-Titok.
-Ne már!-nyögtem.
Elmentem kávét készíteni és mire kész lett ő már felöltözött, reggelizett és még a fájdalomcsillapítót is bevette. Gyorsan megitta a kávéját, nyomott egy puszit az arcomra és már el is ment.
Nem volt kedvem a semmittevéshez, így elmentem a tornateremhez, elkértem a kulcsokat és bementem gyakorolni. Először idomítottam, aztán kést dobáltam és végül közelharc szimuláció közben megszólalt a telefonom.
- Halló!- szóltam bele.
- Szia, itt Castiel. Gyere a Lionel J. utca 136-ra. Itt várunk. Puszi.
- Jó megyek. Szia!
Nagyjából két perc múlva ott is voltam, majd csengetésemre Cast (Castiel) nyitott ajtót.
-Kerülj beljebb -mondta mosolyogva.
Belépésemre egy mindenki által kiáltott, jó hangos MEGLEPETÉS felelt.
-Ez…. most…- totál meg voltam lepődve, annyira, hogy alig tudtam megszólalni.
-El is felejtetted a saját születésnapod?- kérdezte nevetve Castiel.
-Ööö…Nem…De…Lehet- makogtam, amire már mindenki nevetett.
A vendéglista:

LÁNYOK	FIÚK
Melody	Castiel
Rosa	Lisander
Kim	Leigh
Peggy	Armin
Viola	Alexy
	Nathaniel
	Jade
	Dajan
	Egy számomra ismeretlen srác (Kentin)

A meglepő(en vicces) belépőm után, az ajándékozás következett.

Ø  Melody: egy lemez;

Ø  Rosa: ruha;

Ø  Kim: multi funkciós karkötő (egy mini bicska van beleépítve J);

Ø  Peggy: fényképezőgép;

Ø  Viola: rajzkészlet;

Ø  Lisander és Leigh: ajándékutalvány a butikba;

Ø  Armin: PsP;

Ø  Alexy: fejhallgató;

Ø  Nathaniel: ,,Misztikus fajok története” című könyv;

Ø  Jade: cserepes virág;

Ø  Dajan: kosaras mez;

Ø  Kentin: dögcédulás nyaklánc a nevemmel;

Ø  Castiel: buli, torta és egy C+R gravírozású gyűrű

Ezek után jött a tortázás, a bulizás, majd egy újabb ismeretlen személy tűnt fel a buliban, majd megszólított.
- Szia, nem láttad Castiel Davist? Már egy ideje őt keresem.
- De, ott van a bárpultnál- válaszoltam. Valami volt ebben a lányban, ami hihetetlenül taszító. Aurája már-már virítóan fekete, a gondolataiba nem látok bele.
Pár perc múlva Castiel tűnt fel mellettem, szeme szikrázott a dühtől.
- Miért küldted rám Deborah-t?!- kérdezte félhangosan.
- Nem küldtem rád senkit, de ha ez segít azt sem tudom, hogy ki az a Deborah?
- Rendben. Menjünk ki, ott elmesélem az egész piszkos kis történetet.

Folytatás következik…

7. fejezet: Halloweeni előkészületek és a bál

„ – Te nem csak vámpír vagy.” Hangzottak a fejemben az igazgatónő szavai, már három napja. Meg akarom tudni, hogy mi vagyok!-gondolkodtam, de további fogaskerék kattogtatásra nem jutott időm, mert becsöngettek.

-A manóba!- morgolódtam magamban.

Felrohantam a biológia teremhez, ami előtt még nem volt ott a tanár.

-Hála az égnek!-lihegtem, ám ekkor egy hideg kéz érintette meg a vállam, amitől helyből ugrottam meg a 3 métert. Egy ismerős hang gúnyosan felnevetett mögöttem.

-De ijedős valaki!-nevetett. a szemem sarkából megláttam pár vörös tincset.

-Castiel?

-Talált-válaszolt még mindig nevetve.

-Ne csináld ezt még egyszer!-szóltam rá dühösen.

-Jól van na. Csak vicc volt-próbált nyugtatni.

-Nem volt vicces-vágtam be a durcit.

-Jaj ne durcázz már! Bocsánat!-kérlelt Castel.

-Jó megbocsátok.

-Köszi!-lelkesült.

Az órák ezek után eseménytelenül teltek, aztán Castiel hazakísért és tőlem mentünk a próbára. Öt dalt fogunk játszani a bálon, majd a DJ veszi át a helyünk. A próba után Castiel (megint) hazakísért. Mit meg nem tesz ő értem! De cukker! ÚRSÁTÁN! Én nem szoktam ennyire ömlengeni! (XD) Megvacsoráztam, megetettem Liát (a cicust), majd megmosakodtam és lefeküdtem aludni.

···

Másnap reggel frissen és üdén (???) pattantam ki az ágyból, lehet, hogy szombat van és reggel kilenc, de Rosával megyünk vásárolni a Halloweeni bálra.

Leigh üzlete előtt találkoztunk. Beléptünk és Rosa azonnal elvezetett az aktuális szekcióhoz. Kinéztük a ruhákat, amiknél én voltam a próbababa.

Rosa:

Az én szettem:

-Rosa-kezdtem-téged ki hívott el a bálba?

-Leigh. Ő ott-mutatott a butik vezetőjére.

-Egész helyes-mondtam.

-Rose. Kopj le róla-szólt oda nekem kicsit mérgesen.

-Jó, jó. Bocsánat, hogy megszülettem!

-Megbocsátva. Na és téged ki hívott el?

-Senki. Csak fellépőként megyek- szomorodtam el.

-Ohh... Bocsi-sajnált meg.

-Semmi gáz!

-Biztos elhív valaki!-próbált vigasztalni.

-Á, nem hinném. De azért köszi a vigasztalást.-mondtam egy kicsit derűsebben. Amint ezt kimondtam valaki belépett a butikba. Valaki vörös hajjal, de többet nem láttam belőle.

-Rosa, ki az?

-Castiel-na erre nem számítottam. Amint befejezte a választ, egy üzenetet kapott.

„Drága Rosám!

Itt van Castiel, Roset keresi. Kérlek mondd meg neki, hogy itt van!

                                                                                  Leigh”

Mi van???

-Gyere Rose!- mondta és már ráncigált is a pénztárhoz.

-Sziasztok!-köszöntünk kórusban.

-Sziasztok-köszönt Leigh.

-Cső-szólt Castiel.-Rose kérlek gyere velem!

Elindult és én követtem. Elvezetett az estélyi ruhákig, majd úgy, hogy csak mi ketten halljuk megkérdezte:

-Rose... Eljössz velem a bálba?-nyögte ki nagy-nehezen.

Sokk...Totál le vagyok sokkolódva. Most...Ő...Tényleg?

-Rose, jól vagy?-zökkentett ki a gondolataimból.

- Ja, persze-hebegtem.

-És meg van a válaszod a kérdésemre?-tudakolta.

-Igen meg van és a válaszom igen.-mondtam amire csak mosolygott és elköszönt. Egy perc múlva üzenetet kaptam tőle.

„Négyre érted megyek!”

Visszamentem Rosához, majd (kedvezményesen) kifizettünk mindent. Út közben pedig megbeszéltük, hogy pénteken suli után átjön készülődni.

···

Hétfő: minden órán témazárókra gyakoroltunk.

Kedd: semmi

Szerda: No comment

Csütörtök: Nincs hozzászólás

Péntek reggel újra fitten keltem, majd bepakoltam pár díszítőcuccot a táskámba és elkezdtem készülődni.

Így nézek ki ma.

A suliban kifaragtuk és elhelyeztük a tököket, majd jéggel és fémmel kezdtem el díszítgetni. Akinek volt elég óvatos kezük, pókhálót gyűjtöttek amikre hiper apró Jégcseppeket raktam. Összességében mire végeztünk, a tornaterem jobban hasonlított egy elhagyatott Halloweeni teremre, mint saját magára. A fiúk összerakták a színpadot, beszerelték a gépeket, a mikrofonokat, az erősítőt és a hangszórókat. Ezek után mindenkit hazaküldtek készülődni. Mi Rosával a megbeszélés szerint hazajöttünk (hozzám) és nálam készülődtünk.

Rosa:

Én:

Egymás erejét képviselő lényeknek öltöztünk be és a buliban majd át kell változni. Szerettük volna megviccelni a többi diákot, így még a suliban kerestünk egy olyan bájitalt, amely 12 órára erőt cserél két egymás után, egy üvegből ivó személynek. Kicsit furcsa lesz szellemként kódorogni, de megéri, ha láthatom a többiek arcát. Mikor elkészültünk gyorsan felhajtottuk a bájitalt és végszóra csöngettek.

-Nyitom!-kiáltottam ki.

Átrohantam az előszobán és már nyitottam is az ajtót.

-Sziasztok!-köszöntem Castielnek és Leighnek.

-Szia!-köszöntek kórusban.

-Gyertek beljebb, egy pillanat és jövök, csak szólok Rosának-mondtam és már ott sem voltam.

-Rosa itt van Leigh és Castiel.

-Jó megyek-mondta és indultunk is ki. Mikor visszaértünk már két vámpír állt az előszobában. Hurrá, most Rosa a vámpír és én a szellem, úgyhogy egyedül maradtam. Én a bál után egész éjjel kísérteni foglak. MUHAHAHAHAAA!!! Egész éjjel ugratni foglak és talán még a napkelte előtti  pár percben is, ezek után hazaszáguldozom és bekopogok hozzád. Ahhjj... Miért mentem bele ekkora baromságba! Megérkeztünk a bálra. Gyorsan lement a koncert ami alatt mindenki tombolt. Ezek után Rosával átváltoztunk. Kicsit furcsa volt, de szinte semmi változást nem éreztem. A DJ-pult beindult és egy lassú szám jött, amire... Castiel felkért táncolni. Magához húzott, én ráhajtottam a fejemet a vállára, becsuktam a szemem és úgy követtem a mozgását. Amikor leállt a lassúzás, Castielt nagyjából 15 perc alatt leitatták, engem nem sikerült. A buli végén hazatámogattam Castielt, megágyaztam neki, majd ő behúzott magához és öt perc múlva már aludt is. Nem törődve a kellemetlen helyzettel, pár perc múlva én is elaludtam. Rosa hatalmas szerencséjére a kísértés elmaradt. Na mindegy.

6. fejezet: Hány elem van még???

Nagyon-nagyon nagy bocsánatkéréssel tartozom nektek, azért is, hogy így ''eltűntem" és azért is, hogy így belekeverrdtem ezért a 7. részt előbb raktam fel mint a 6.-at.Mégegyszer nagyon bocsi és köszönöm a türelmeteket.
                                                          Rose Haely

,,Próbáltam hátha megy és…”
És… Nem hiszem el! Sikerült! Egy pillanat… Most mi a frászkarika folyik itt???-gondoltam, majd gondolataimnak hangot is adtam.
- Rosalia! Ez most mi?!
- Nem tudom… Nem akarod kipróbálni a másik két elemet is?
- De, még szép. Viszont ezekhez nem órák, vagy napok kellenének?
-Lehet, de ha te 5 másodperc alatt képes vagy előhívni egy elemet, ami mellesleg tök menő, szerintem menni fog.- mondta egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Akkor most melyik jön?
- A föld. De ezt majd holnap- mondta.- Mennyi az idő?
- Fél tíz. Nem alszol itt?
- De. Jobb is ha ilyenkor nem mászkálok. Egy pillanat csak még felhívom a szüleimet.
- Ok.
Rosalia felhívta a szüleit akik helyeselték a dolgot.
- Na szóval- szólalt meg. – Most mit csináljunk?
- Te máris unatkozol?
- Igen- válaszolt  mosolyogva.
- Jó akkor válasszuk ki a pizsid, meg a holnapi ruhádat.
- Oké- lelkesült.
Sokáig válogattuk a ruhákat, mire rátalált a tökéletes ruhára.

                     
Másnapi ruha                              Pizsi

A ruhaválogatás után, még két órán át beszélgettünk, MINDENRŐL, majd elmentünk aludni, ami nem nagyon sikerült egy ideig, mert állandóan Castielről kérdezgetett, én meg egy idő után nem válaszoltam semmire. Végül elaludtunk.

***

Reggel Rosa nem volt hajlandó felkelni, úgyhogy kapott egy kis nem vágyott fürdőt, amire azonnal felkelt. Gyorsan felöltöztünk, majd sminkeltünk egy kicsit (illetve ő sokat J), aztán elindultunk a suliba. Castiel természetesen az ajtóm előtt állt, amin Rosa egy kicsit meglepődött, aztán ,,szidta” magát, hogy ezt hogy nem vette észre és ezek után így hármasban indultunk el. Mikor beértünk a suliba elköszöntem Castieltől, majd elkezdtünk  Rosával egy földidomárt keresni (pontosabban Alexyt) és miután megtaláltuk a földdel is próbálkoztam. Valamennyire, olya 50%-osan ment, de legalább földidomár lettem. Mikor mindennel végeztünk, ránéztem az órámra. 7:45.
-Gyere Rosa a végén még elkésünk!!!
- Nyugi még az igazgatónővel is beszélni kell.- csitított.
- Rendicsek.
Beértünk az igazgatói elé és kopogtunk.
-Tessék!
- Jó reggelt igazgatónő! -köszöntünk kórusban.
- Jó reggelt. Mi járatban lányok?
- Hááát…ööö… Rose megmutatja- hebegett Rosa.
Megmutattam. Először kiidomítottam a vizet a pohárból, másodszorra a gyertyákat gyújtogattam és végül kavicsokat lebegtettem. Az igazgatónő pár pillanatig tátott szájjal nézett.
- Rosalia kimennél kérlek, míg beszélek Rose-zal?
- Természetesen- mondta és már kinn is volt.
- Nos , Rose. Három elemet tud irányítani. Tudja a negyediket is?
- Nem tudom, hogy tudom- e.
- Akkor próbálja meg- utasított.
- Nem tudom hogyan kell – sütöttem le a szememet.
- Ez esetben jöjjön velem!
- Rendben.
Egy sötét szobába vezetett ahol furcsa mód tisztán és élesen láttam mindent.
- Mi ez a hely?- kérdeztem.
- Egy légidomár terem.
- Aztaa!- tátottam el a számat.
- Próbálja ki!
- Rendben.
Megpróbáltam és egész jól ment, mert csak egyszer csaptak oldalba a forgó szárnyak.
- Ügyes- kaptam a dícséretet.
- Hogyan tovább?
- Hunyd le a szemed és csináld pontosan azt a mit mondok- bólintottam, hogy ez meg van.- Érezd a levegőt, a nyomást magad körül, szedd össze minden energiádat és formáld egy egyszerű gömbbé!
Mindent megtettem, hogy ez sikerüljön, de amikor már minden jó volt, a gömb szétszaladt.
- Mi történt Rose?
- Egy kicsit elbizonytalanodtam.
- Tudom furcsa, de próbáld meg újra.
Megpróbáltam és ez alkalommal a gömb megmaradt és növekedni kezdett. A végén amikor már éreztem, hogy el fogom veszíteni az irányítást, összecsuktam a tenyerem és a gömb eloszlott.
- Szép volt Rose. Te vagy az új avatár- jelentette ki az igazgatónő.
Egy kis ideig leblokkoltam a hírtől, de az igazgatónő újra megszólalt.
- Valamit még el akartam mondani…-kezdte.
- Mi lenne az?
- Te nem csak vámpír vagy…

Folytatás következik…

Castiel álma

* Castiel' s pow*

Miután lezuhanyoztam és felöltöztem, rögtön elmentem aludni.
Furcsa, magamat látom, ahogyan úgy horkolok, mint egy elefánt! No, comment. Indulok tovább. Rose szobája tabu. De szar! Még tovább.
- Ááááááá!- hangzott egy éles sikítás Rose szobája felől. Rohantam, ahogy csak tudtam, próbáltam segíteni, de tehetetlen voltam. Pfff.... Akár egy szellem. Rose öt démonnal harcolt egyszerre és nem tudtam rajta segíteni!!! A k*rva életbe! ÚRSÁTÁN!!!! Miért sújtasz engem ekkora átokkal??? Újra megpróbáltam segíteni, de nem éreztek belőlem semmit.... Még mindig szellem. Komolyan SEMMIT!!! Az egyik démon orgyilkosként Rose háta mögé lopózott, majd egy hatalmas ütést mért Rose tarkójára, minek hatására elájult. Pfff... Aljas trükk! Ez így nem ér!

***
(Helyszínváltás)
Egy sötét pincében találtam magamat, ahol nincsenek ablakok, hűvös a levegő. Rose-t egy székhez kötötték. KÖTÖTTÉK??? Enyhe kifejezés. Egy tömör platina, lábra, kézre, felkarra rögzítőpántos atom über király újoncálló szék volt. Rose lassan elkezdett ébredezni és a démonok csak erre vártak, belenyomtak valami icipici tűt, ami érzésem szerint kábítószerrel volt tele. Szerencsétlen lány megint totál ki volt ütve.

***

(Helyszínváltás)
Rose egy puha tollakkal bélelt újoncálló ágyhoz volt kötözve. ÁGYHOZ???? Uhh... Itt bajok lesznek. Ehhez az ágyhoz egy félelmetesen durva aurájú fickó közeledett (gondolom a megbízó), de még mielőtt odaért volna, Rose-ba egy újabb tűt nyomtak, amiben erősemlegesítő volt. Ez a szer bármely lény mind fizikai, mind varázserejét egyaránt, szinte teljesen lecsökkenti. Ez az állapot kb. 2 órán át tart. Ezek után mindenki elviharzott a megbízón kívül. Ő a saját kezével csatolta le Rose láncait, amikre igazából már nem is volt szükség. Ezt mivel nagyjából tudtam mi fog történni, inkább elfordultam. Nemsokára meghallottam, hogy balsejtelmeim beigazolódtak. Rose csak sírt, mivel mást csinálni nemigen tudott. Én meg majdnem felrobbantam a dühtől, hogy nem tudom beverni a pofáját annak az alaknak (meg az összesnek, aki neki segít), meg azért is, hogy nem tudok elmenni.
 Ajtócsapódást hallottam. A pasas egyik csicskása jött be tőrrel a kezében. Ezen a helyen valami erőelszívó van, mert már nem tudtam többé elfordulni. A démon odasétált a tehetetlen Rose-hoz, majd elkezdte óvatosan, épphogy felsérteni a bőrét a lábán, a kezén és a hasán, de úgy, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozzon. Mikor ezzel végzett, átsétált a terem másik végébe, ahonnan felkapott egy kannát, aminek a tartalmát szétlocsolta az egész szobában és kifele menet, meggyújtotta az anyagot. Az anyag (benzin) felszínén végigfutó lángok elérték  félájult, megkínzott Rose-t, aki ekkor egy utolsót sikított...